Bloggerask"

TELEFONON A KISEBB KÉPERNYŐMÉRET MIATT A SZÖVEG RENDEZETLEN SZERKEZETŰ!

Sosem kértem semmit az égtől

2.rész

Kocsi lehúzott ablakán bámultam ki a Binsburg utcáira. Kifejezetten szép város. Hatalmas de annál összetartóbb. Éttermeikben kiváló szakácsok kiváló ételeket készítenek,parkjai rendezettek,rengeteg program van mindenfelé. De mint minden településen,úgy itt is van úgynevezett "nyomornegyed". Ahol a parkokat bezárták,a villanyoszlopokat nem díszíti muskátli,nem járnak egyedül éjszakánként a lakosok és számtalan zűrős dologba ütközhetünk. Semmilyen élményem nincs még onnan. Mi nem a sötét oldalon lakunk,na.

-Imádom ezt a zenét!-szólalt meg Josh,majd felhangosította a rádiót. Nem zavart,én is imádtam. A refrénnél egyszerre éneklünk mindig.

-Sugar! Yes,please!..

-Sugar! Yes,please!.. Összenevettünk aztán Josh meglepetést okozott. Beszélt a szüleiről.

-Rachel. Nagyon sajnálom,hogy nem ismerted a szüleim. Rajongtak volna érted. Apám ilyen nőt akart mellém.Emlékszem még a hangjára is ahogy mondta. Arra a szelíd,dörmögő,tiszteletet parancsoló hangra. Mindig azt mondta,legyen csodálatos anya,szakács,testvér,barát,szülő de maradjon nő.Anyámat nem izgatta,neki mindegy volt kit válaszok,csak szeressem és ő is viszont.- itt gyenge mosolyra húzódott a szája.

A szülei autóbalesetben elhunytak,a megismerkedésünk előtt.Különösképp az édesanyjához állt közel.

-Szerintem megtaláltad. Csodálatos vagyok!-hátra dobtam a vállamról a hajamat,majd ránevettem.

-Jó nem...de szeretlek az biztos!-Áthajoltam hogy átöleljem félvállal a drágát.

- Remélem is! Újabb nehéz csend nehezedett a levegőre,nem firtattam a dolgokat,türelmesen vártam,hogy folytassa.

-Hülyeségnek gondolták a gyerekverést mint nevelési módszer. Soha nem emelt rám kezet egyikőjük se. Egyszer viszont apa nagyon dühös volt valamiért,ezért képzeld-megállt,indexelt,kanyardott ,egyenesbe ment- akkorát csapott az ebédnél az asztalra,hogy az uborkás üvegből kirepkedtek az uborkák. Mint a rakéták esküszöm! Nagyot nevettünk mindnyájan.-biztató mosolyt küldtem,hogy folytassa csak.

-Annyira hiányoznak, ó és mennyire jó volt amikor...-kezdett bele a mesélésbe de megcsörrent a telefonom. Carissa hívott. Kérdőn néztem Joshra.

-Vedd fel nyugodtan,semmi baj. Biztos fontos.

-Dehogy veszem. Ez is fontos! Lenémítottam a készüléket majd tovább hallgattam a történeteket. Rengeteg új dolgot tudtam meg a gyerekkoráról,a szüleivel való nagyon mély kapcsolatáról. Mesélt az első erdei kirándulásukról,a nyaralóban töltött időkről. Igazán boldog család voltak. Őszintén megvallva,szívesen hallgattam Josht,de már csak pár sarokra volt a park. Jóérzéssel mesélte,mintha megnyugtatta volna,hogy ezek az emlékek megmaradtak neki. Időközben a zene is lehalkult,és csak mondta és mondta.

-Milyen szép volt nem? És milyen rég... -sóhajtott röhögve.

-Legalább megtörténtek,nem? És Köszönöm hogy mindezt elmesélted! Választok majd kedvencet a cikis sztorijaidból!- hülye fejet vágva megböktem és kiszálltam a kocsiból.

-Válassz csak... -hallottam a bentről,majd ő is kiszállt. Rákönyököltem az autó tetejére,filozófus arcot vágtam,mint aki oly nagyon gondolkodik.

-Tudod kettő között vacirálok...-vakargattam a fejem. Addigra már ő is a kocsin legeltette a kezét.

-Én a között vacirálok,hogy Carissa megölelni siet ennyire ide vagy megölni. Hátam mögé mutatott mire megfordultam. Josh mellém sétált.

-Azta,tényleg elég hevesen közeledik.-kerekedett el a szemem- Mint egy buldózer! Azért kicsit vicces nem?

-Amúgy igen!-nevetett fel- Inkább megyek,engem nem kedvel annyira..a végén letarol.-és indult volna vissza.

-Dehogyisnem! Imád!!-tártam szét a karom,várva a búcsú ölelést. Nem kaptam..majd én adok! Hónom alá kaptam a fejét,kapott egy barackot,meg egy cuppanós puszit. Elengedtem,kiegyenesedett majd így szólt:

-Huhh Rachel...hányszor mondtam...DEZODOR!! Visszaszaladt a kocsiba,mielőtt cselekedhettem volna. Karba tett kézzel végignéztem,ahogy önelégült mosollyal integet,szivecskét mutat,majd elhajt.

-Seggfej..- kuncogtam. Carissa addigra pont mellém ért.

-Ki...ah...segg..fej?-érdeklődött lihegve,mint aki maratont futott,majd gyorsan ölelést váltottunk.

-A barátom.

-Ja ő tényleg az. Végiggondolta,majd egyetértését kifejezve bólintott. Utána elindultunk sétálni. Felzendültek a templomok harangjai.

-1 óra van. 3-ra mész. Fél 2-re van időpontunk. Tökéletes!-ujjongott Carissa.

-Hova van időpontunk??

-Hát a jósnőhöz! Tudod!!

-Nem,nem tudom?!-értetlenkedtem,kerülgetve azt a számtalan járó-kelőt akik szemből jöttek.

-Hát persze.. Aki nem veszi fel a telefont,hanem mittudomén mit csinál az honnan is tudná..

-Jaa... hát igen..izé..

-Izé mi? Akartam kérdezni akarod e te is,de nem sikerült,hát döntöttem helyetted!

-Milyen kedves!- Torpantam meg,sértődött arccal.Rosszul tettem. Carissa nem hogy megállt, megszaporázta lépteit,alig értem utol.

-Várjál már na!! Menjünk,de nem akarok...Nem is odaillő ruhában vagyok!

-Ha tetszik,hanem ma akkor is elmegyünk édesem! Ne nyafogjál annyit...Megnézzük mi a jövőnk!-lelkesedett. Kár hogy ebből a lelkesedésből rám nem ragadt.

-Hurrá!-közöltem szarkasztikusan,örömöt imitálva a kezemmel. Utálom az ezotériát. Nem hiszek benne. Badarság. Szerintem Isten sincs,(Joshon kívül)nem hogy "jövőt megmondó nőszemély". De megérdemlem,én nem vettem fel a telefont. De nem bántam meg! Most,hogy Josh megosztotta velem mindezt,mintha közelebb érezne magához. Talán kibírom azt a szűk másfél órát..Talán..

Bloggerask"